Címlap Tanáraink
ukash kart |
Tanáraink

OTTMÁR ATTILA – drámapedagógus, rendező, művészeti vezető

1978. november 18-án született Baján.
A zenével a Központi Általános Iskolában ismerkedett először, ahol négy évig volt énekkaros Mészáros Gyuláné tanárnő irányítása alatt. Tagja volt az akkori bajai Odeon Színház Gyermekszínpadának, a színjátszás alapjait itt sajátította el Arcson Rafael színművésztől. Komolyabb magánének tanulmányait Pethőné Kővári Andreánál kezdte a bajai III. Béla Gimnáziumban. Itt három évig volt tagja a Bélás Singers tanár-diák vegyes kórusnak, s közben belépett a bajai Ad Libitum Kórusba is, ahol tíz éven keresztül énekelt.
Végzős gimnazistaként alapította meg társaival a III. Béla Gimnázium Színistúdióját, melynek egy év kihagyással azóta is művészeti vezetője. Itt színészként, énekesként, táncosként, rendezőként és drámatanárként is tevékenykedik. Diplomáit a bajai Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultásának művelődésszervező szakán (2003), aztán a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola drámapedagógus szakán (2004) szerezte színi nevelés specializációval  (ugyanitt tette le 2005-ben a pedagógus szakvizsgát is), majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett színházi szaknevelés szakon (2014).

A Színistúdióban ő tanítja a növendékeknek a drámajátékot, beszédtechnikát, színészmesterséget. A tanítás mellett rendszeresen játszik színpadon is: 2003 óta tagja a Békés Megyei DUMA’Színház társulatának; Budapesten a 2005/2006-os évadban a Rock és Musical Színház produkcióiban játszott, 2006-tól 2010-ig a Budapest Musical Company művésze volt.

Munkájáért több ízben kapott szakmai elismerést:

1997 „Művészetekben kiváló” – a III. Béla Gimnázium emlékplakettje
1999 „Tíz kiemelkedő fiatal” díj - „Társadalmi, karitatív tevékenység” kategória
2001 Arany Titán Díj – „Az év ifjúsági szervezete” kategória
2005 SCHERZO Zenés Színházak Találkozója – „Az év legjobb férfi énekese” díj
2006 SCHERZO Zenés Színházak Találkozója – „Az év legjobb férfi énekese” díj
2008 „Baja Város Kultúrájáért” kitüntetés (Baja Város Önkormányzatának elismerése)
2012 „Bács-Kiskun Megye Művészeti Díja”
2013 „BONIS BONA” – A Nemzet Tehetségeiért díj - „Kiváló tehetségsegítő” kategória
2013 Bács-Kiskun Megyei PRIMA DÍJ - „Magyar oktatás és köznevelés” kategóriaa

attila

 

PETHŐNÉ KŐVÁRI ANDREA – énektanár

1958. március 17-én született.
A III. Béla Gimnázium énektanára, kórusainak vezetője, a bajai Ad Libitum Kórus karnagya. Szegeden a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte diplomáját 1979-ben. A Színistúdió munkáját hangképző énektanárként és ének-korrepetitorként a kezdetektől segíti, szakértelmével, igényességével, tanácsaival támogatja a csapat tevékenységét.

Magas szintű munkájáért számos szakmai elismerésben részesült:

1997 Bács-Kiskun Megye Művészeti Díja
2001 Éber-díj
2003 „Baja Város Hírnevéért” kitüntetés
2006 Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje
2006 „Baja Városért” kitüntetés
2012 Pilinszky-díj

 

andrea

 

LÁNG BARBARA – koreográfus, tánctanár

1978. augusztus 7-én született Budapesten.
A Vámos Ilona Szakközépiskola elvégzése után a Vasutas Zeneiskola Musical Stúdiójában és az Aranytíz Musical Stúdióban folytatta színházi tanulmányait. Játszott az Aranytíz Theatrum, a József Attila Színház, a Vígszínház, a Vidám Színpad, valamint a Rock és Musical Színház produkcióiban is. A tánccal, koreografálással Fincza Erika koreográfus tanítványaként ismerkedett, később az ő asszisztenseként több színházi produkció táncainak létrehozásában segédkezett. Rendszeresen közreműködött több pesti színházban koreográfusként, koreográfus-asszisztensként és táncosként. Koreográfusként a 2007-es „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról”, a 2008-ban bemutatott „Valahol Európában” című musicalben, a 2009-es „Légy jó mindhalálig” című zenés darabban, a 2010-ben színpadra állított „Emil és a detektívek” című zenés kalandjátékban, a 2011-ben bemutatott „A vörös malom”, majd a 2012-es „Isten pénze” című musicalben is együtt dolgozott társulatunkkal. Mozgásfejlesztő tréningjeivel, különböző stílusú táncaival nemcsak tanév közben, de a nyári Bajai Musical Táborok folyamán is képzi növendékeinket.
barbara

 

AGÓCS NÓRA – koreográfus, koreográfus-asszisztens, tánctanár

1986. június 13-án született Baján.
Tanulmányait a bajai Ének-Zenei Általános Iskolában kezdte. A III. Béla Gimnázium diákjaként négy évig volt a Színistúdió táncosa, majd elballagván azóta is együtt dolgozik a csapattal. Korán megmutatkozott kiugró táncos tehetsége, pedagógiai érzéke, mellyel sokrétűen segíti társulatunk munkáját. Több ízben szerzett szakmai ismereteket az EricaC Dance School nyári tréningjein. A Bajai Fiatalok Színháza több produkciójának koreográfusa, koreográfus-asszisztense. Színpadi táncosként a budapesti Madách Musical Tánciskola növendékeként végzett 2012-ben. Jelenleg amellett, hogy Baján a BKMÖ Speciális Iskolájában nevelőtanárként dolgozik, aktívan foglalkozik Színistúdiónk növendékeivel, táncos képzésével, és táncol a Budapesti Operettszínház több produkciójában is.
nora

 

SZARVAS ANNA – énektanár

1990-ben született Baján.
Tanulmányait a Szent László ÁMK után a III. Béla Gimnáziumban folytatta, ezen évek alatt lett a Színistúdió tagja négy éven keresztül. Nyolc éves kora óta tanul zenét, az énekléssel a gimnáziumi évek alatt kezdett foglalkozni az iskola népdalkörében, énekkarában, és a Színistúdióban. Végzősként megkapta a „Művészetekben kiváló” – díjat.  Érettségi után a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának ének-zene szakos tanulója lett, ahol jelenleg végzős hallgató. Emellett elvégezte a Bölcsészettudományi Kar Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékének filmelmélet-és filmtörténet szakát is.
Énekesként, színészként a Bajai Fiatalok Színházának számos produkciójában szerepelt (pl.: A fiúk és a lányok – Roxie; Oscar – Bankár; Légy jó mindhalálig – Doroghy Viola; Hippolyt, a lakáj - Mimi; Emil és a detektívek – Susanne Tischbein; Apácák – Mária Huberta; Árva dallamok – Miss Angel; A vörös malom – Juliska; Hófehérke és a hét törpe – Hófehérke, Tóték – Gizike Gézáné; Isten pénze – Belle; A Hókirálynő – Öregasszony; Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj – Fogadósné; Holt Költők Társasága – Mrs. Danburry.) A Színistúdió munkáját a főiskolai évek óta segíti, ének-korrepetitorként a tanév során, illetve a nyári Bajai Musical Táborban is.
nora

 

HARDY-HORVÁTH MÁRIA – énektanár

1971. április 29-én született Kiskunhalason.
A zene világa már általános iskolai évei alatt elbűvölte, mégis komolyabb kapcsolata a muzsika, különösen az opera világával később, felnőttként alakult ki. 1999-ben a sikeres felvételi után négy kemény, tanulmányokkal töltött év következett Szegeden, itt D. Szécsi Edit volt a tanára. 2003-ban szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetem Konzervatóriumában magánének tanár- és kamara-énekművész képesítéssel. 2004-től magánúton folytatta tanulmányait Keönch Boldizsár tanár úrnál, aki a Liszt Ferenc Zeneakadémia egyik kiemelkedő mestere az énekesek számára, majd 2010-ben felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem Konzervatóriumának mesterképzésére, opera énekművész szakra, ahol Andrejcsik István volt a mestere. Itt 2012-ben szerzett diplomát.
2003-tól 2014-ig a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola magánének tanára volt, 2013-tól a bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában lett előbb óraadó, majd 2014 szeptemberétől főállású magánének tanár.
A tanítás mellett rendszeresen fellép hangversenyeken, színpadi előadásokon is, lírai koloratúra hangját már sokan, sok helyen megcsodálhatták.

Kiemelkedő művészeti oktató munkájáért már több elismerésben részesült:

2009 Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Pedagógiai és művészeti tevékenységért” elismerés
2010 „Kiskunhalas közoktatásáért díj”
2011 „Pro Educatione szakmai díj”, Bács-Kiskun Megye
2011 A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Elnökének Elismerő kitüntetése

nora

 

ZÁMBÓ PETRA – koreográfus, koreográfus-asszisztens, tánctanár

1993. július 3-án született Baján.
Négy éves kora óta foglalkozik tánccal. Baján a Lukin László Ének-Zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulójaként elvégezte a klasszikus balett alapfokot, majd a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tánctagozatán színházi táncművész végzettséget szerzett. Számos táncműfajt tanult és próbált ki ez idáig, azonban szívéhez a kortárs balett áll a legközelebb. Hitvallása:
„A tánc alkalmas az önkifejezésre, de ha kedvünk tartja, általa képesek vagyunk egy, a fantázia világából kiragadott személy bőrébe is belebújni. Ennek az elgondolásnak, életérzésnek a függvényében tanítom és terjesztem a táncot nagyoknak és kicsiknek egyaránt.”

Szakmai eredményei:

2012 Nemzetközi táncverseny – Korárs balett egyéni 2. hely
2012 Nemzetközi táncverseny – Kortárs balett csoport 3. hely
2014 Bajai „Ki mit tud?” - 1. hely

nora

 

 
canakkale sehitleri vergi kanunlari finans denetim exploit vergi kanun mevzuat engelli blog ne zaman emekli olurum denetim mevzuat denetcilik kanun tuzuk yonetmelik exploit sorgula kanun yonetmelik toplu pagerank google sra sorgulama emeklilik coklu toplu pagerank google pagerank pagerank sorgula toplu pr sorgula php script decode encode google sram kac google sra sorgulama site pr alexa sorgu seo sitesi google seo php script decode encode script encode decode